Visszavarázsolnánk az egykori hangulatot a Március 15. utcai sportcsarnokba

A korosztályos válogatott beálló, Vajda Huba kölcsönbe érkezik Balatonfüredről, az Eger jobbátlövőjét, a veszprémi nevelésű Tóth Attilát azonban szerződtette, míg a Tatabánya kapusával, Borbély Ádámmal is tárgyalásba kezdett a Veszprémi KKFT, amelynek vezetőitől megtudhattuk: biztosan vállalják az élvonalbeli tagságot a 2020/2021-es idényben.

“Pályafutásom egyik, ha nem a legboldogabb pillanatát élem”

– így nyilatkozott múlt csütörtökön a vehir.hu-nak a Veszprémi KKFT tulajdonosa, Éles József, miután a Magyar Kézilabda Szövetség a VKKFT-t sorolta be a nemzeti kézilabda-bajnokság soron következő idényének első osztályába.

Ami egyúttal azt is jelenti, ha a klub biztosítani tudja az NB I-hez szükséges feltételeket, akkor a 2020/2021-es évadtól a Telekom mellett még egy veszprémi alakulatért szoríthatunk majd az élvonalban. Mint az azonban ismert, az átállás az amatőr rendszerről a profira nem megy az egyik pillanatról a másikra.

Portálunk ezért meg is kereste a veszprémi klub tulajdonosát és szakmai vezetőjét, hogy engedjenek bepillantást egyesületük jelenlegi helyzetébe: hol tartanak a munkával, mit remélnek, milyen célokat tűztek ki az elkövetkezendő idényre?

“Száz százalék, hogy vállaljuk az élvonalbeli tagságot!”

Éles József hangsúlyozta, ha nagyon nehéz is lesz előteremteni a gazdasági feltételeket, az indulásuk biztos az NB I-ben. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Március 15. utcai sportcsarnokban játszhatják majd a hazai mérkőzéseiket, ahová az egykori legendás hangulatot is vissza kívánják varázsolni.

Bízom benne, hogy a város sajátjaként tekint majd a mi kis csapatunkra is. Ugyanis a bizalmuk és támogatásuk elengedhetetlen lesz a számunkra! A mérkőzéseinkre jelképes árú belépőket tervezünk szedni amellett, hogy szeretnénk majd sörsátorokat is felhúzni. Nem szeretnénk, ha a szurkolók csak a meccs kezdésekor toppannának be: valódi közösséget kívánunk építeni!

A tulajdonos hozzátette, a csapat jövőbeli neve, így a főszponzora is egyelőre még tisztázatlan. Megjegyezte, hogy sportszergyártókkal, de akár még távközlési szolgáltatókkal is el tudná képzelni a jövőben a közös együttműködést.

A Vodafone Veszprém mondjuk nem is hangzana rosszul…

“Gyökeret verni az NB I-ben”

Éles nyomatékosította, nem csak gazdaságilag állnak nehéz feladat előtt. Céljaik azonban ahogy eddig is, ezután is lesznek. Bent kívánnak maradni az élvonalban, ezért a szakmai stábot is megerősítették. Így a több mint húszévnyi profi pályafutással rendelkező egykori veszprémi kapus, Fazekas Nándor lesz Tombor Csaba segítője. Megtudhattuk, a tulajdonos egyébként a vezetőedzővel is hosszú távra tervez.

Elek László lesz az erőnléti edzőnk, Baranyi-Kereszturi Anikó a rehabilitációs szakemberünk, míg Nagy Gábor pedig a masszőrünk. Nándi pedig nemcsak a mezőnyjátékosok terén, hanem a kapusok fejlesztésében is óriási támaszt nyújt majd Csabának a mindennapok sűrűjében.

Csapatuk terén egyelőre azonban abból gazdálkodhatnak, amit a hosszú évek alatt sikerült elérniük. A játékosokból, akik a kezdetektől a csapat tagjai, és akiknek a kezét nem is kívánják elengedni. Az egykori irányító hangsúlyozta: Tombor Csaba szabad utat kapott a teljes szakmai munkához, de a gazdasági helyzetükből adódóan igazolás terén koránt sincs egyszerű dolguk.

“Véres térddel fogják elhagyni a játékteret minden egyes mérkőzés után!”

A vezetőedző eltökélt a célokat illetően.

“Ha számunkra sötét ló is lesz az NB I, ígérem, mindent megteszünk majd a fiatalokkal karöltve azért, hogy sikerüljön a bennmaradás!”

Tombor Csabától megtudhattuk, egyben tartják a csapatukat: egyértelmű céljuk lesz a jövőben is, hogy saját nevelésű, helyi, vagy Balaton-parti kötődésű kézilabdázókkal töltsék tele soraikat. Elárulta, hogy az Eger jobbátlövőjét, a veszprémi nevelésű Tóth Attilát már sikeresen szerződtették, míg a korosztályos válogatott beálló, Vajda Huba kölcsönbe érkezik hozzájuk Balatonfüredről, de a Tatabánya kapusával, Borbély Ádámmal is tárgyalásba kezdtek. Légióst pedig csakis akkor terveznek igazolni a csapatba, ha minden kötél szakad.

Éles József ekkor megjegyezte: ha a Telekom Veszprém hajlana az együttműködésre, akkor sokkal könnyebb helyzetbe kerülnének. Elmondta, hogy Ilics ZoránnalBodor Márkkal és Palasics Kristóffal sokat nyerhetne a VKKFT, de egyúttal a piros mezesek is, hiszen akadémista játékosaik folyamatosan az első osztályú felnőtt bajnokságban szerepelhetnének.

Hozzátette, alakulatuk átlagéletkora és súlya messze a legalacsonyabb lesz az élvonalban: “A belső négyesünk súlya nagyjából megegyezik a Telekom beállósának, Blaz Blagotinseknek és visszavonult kapusának, Sterbik Árpádnak a tömegével.”

Pofonoktól piros az arcom

Tombor Csaba ekkor hangsúlyozta, hogy a felkészülésüket pontosan ezért úgy alakította ki, hogy a Veszprémi KKFT fiataljai a bajnokság javarészt legerősebb, legnagyobb termetű játékosaival találkozhassanak a bajnoki rajtot megelőzően.

Arra különösképp nagy figyelmet akarok fordítani, hogy a fiatalok már a felkészülés alatt megtapasztalhassák, hogy az NB I egészen más kávéház. Július 6-án egy kis összetartással, felméréssel kezdjük a következő idényt, majd pár nappal később már el is utazunk Csehországba, ahol egy nemzetközi torna keretein belül a Balatonfüred, a Tatabánya, és a Komló együttesével is összecsapunk majd. Nincs mese, szükség van azokra a pofonokra, hogy szembesüljenek vele, mi is vár majd rájuk…

A Veszprémi KKFT vezetői igyekeznek minden játékosukat megtartani a következő idényre. Biztos távozóból egyelőre kettő akad kötelékükben: Szép Milán az olasz első ligában, míg Szász Zsolt utánpótlás-kapusedzőként folytatja pályafutását.

forrás:vehir.hu

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Share on facebook
Megosztás Facebookon
  • Sign up
Lost your password? Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.
We do not share your personal details with anyone.
×
×

Cart