Fényesen csillogó érmek az Elit Kupáról

Nem töltötték tétlenül a húsvéti szünetet csapataink, ugyanis április 19-22-ig került megrendezésre Balatonfüreden az EliteSport Cup nemzetközi kézilabdatorna, ahol két korosztályban is indult ÉKI-s különítmény. U13-ban egy 2006-7-es vegyes csapat indult a megmérettetésen, míg U15-ben 2005-ös születésű játékosaink néztek szembe a náluk rendszerint idősebb ellenfeleikkel.

Mindkét gárda pénteken kezdte meg szereplését, ahol a kisebbek a Várpalota csapatát múlták felül 17-14-re, míg a nagyobbak először döntetlent értek el a kalocsai Gézengúz csapata ellen (19-19), majd nagyon magabiztos játékkal egy U17-es(!) csapatot, a Vecsést győzték le 28-21-re.


A szombati nap nehezen indult az U13-ban, egy nagy arányú vereséggel a Simontornya ellen (8-24), azonban a fiúk nem keseredtek el, és délután egy szoros mérkőzésen sikerült javítani, és feljebb kapaszkodni a tabellán egy cseh csapat, a Hazena Trebon csapata ellen (17-13). Ezen a napon U15-ben csak egy meccsre kellett koncentrálniuk a srácoknak, ami jól is sikerült, hiszen három góllal nyerni tudtak az oszták UHC Strockerau ellen (25-22).

Vasárnap ismét kétszer lépett pályára fiatalabb csapatunk, délelőtt a TSV Wendelstein volt az ellenfél. A német csapatot esélyeshez méltón, jó védekezéssel és ötletes támadójátékkal sikerült kétvállra fektetni (25-14). A többi eredmény alakulása miatt gyakorlatilag a délutáni mérkőzés egy elődöntővel ért fel, a dán Vejek HK ellen. A két csapat azonos pontszámmal állt ekkor a tabella második és harmadik helyén. A jobb gólkülönbségüknek köszönhetően a Vejen számára egy döntetlen is elég lett volna csapatunk ellen, számunkra csak a győzelem jelentett döntőbe kerülést és visszavágási lehetőséget a Simontornya ellen. A téthez méltó módon sikerült felpörögni a meccsre és a kiváló védelemnek és kapusteljesítménynek köszönhetően, óriási izgalmak közepette egyetlen góllal meglett a győzelem (11-10) és a hétfői döntő. Húsvét vasárnap egy másik ÉKI-Wendelstein mérkőzést is tartogatott, az U15-ös korosztályban. Csapatunk harcban volt az elődöntőbe kerülésért, ennek megfelelően lendületes támadójátékkal és masszív védelemmel könnyed, 21 gólos győzelemmel (29-8) hagyhatta el a pályát és csak rosszabb gólkülönbsége miatt, csoportja második helyéről készülhetett a hétfői elődöntőre.

A hétfő reggelt locsolkodás helyett a sportcsarnokban kezdte U15-ös csapatunk, az ellenfél a döntőbe jutásért nem más volt, mint a másik csoportot magabiztosan megnyerő osztrák korosztályos válogatott.  A mérkőzés nem indult jól számunkra, hamar ellépett az ellenfél, de a kezdeti nehézségek után a második félidőre sikerült felvenni a kesztyűt a válogatott ellen. Azonban a srácoknak be kellett érniük a tisztes helytállással és a délutáni bronzmeccsel (11-21). A harmadik helyért ismét a Gézengúz UKC volt az ellenfél egyfajta keretbe foglalva a hétvégét. Itt azonban már nem hagytak nyitott kérdést a mieink és végig vezetve a mérkőzést, 24-16-ra győzték le a kalocsai csapatot, ezzel felállva a dobogó alsó fokára a náluk egy évvel idősebb korosztályban. 2006-7-es csapatunknak az érem már biztos volt, azonban a döntőben szerették volna kiköszörülni a csorbát, amit a Simontornya elleni csoportmeccs okozott. Már a mérkőzés elején látszott, hogy ez meccs más lesz, mint a szombati, a jó védekezés mögött jöttek a védések is. Sajnos a támadójátékban bekövetkező gólcsendek miatt szép fokozatosan tudta növelni előnyét a tolnai csapat. A lefújáskor végül 9-15-öt mutatott az eredményjelző, azonban senki arcán nem látszott elkeseredés, hiszen férfias küzdelemben, emelt fővel maradtak alul, a végig magas színvonalon teljesítő ellenféllel szemben.

Eseménydús húsvéti hétvégén vagyunk túl, ahol az U13-as csapat nyakába ezüst, az U15-ösökébe bronz érem került. Emellett nem zárulhatott ez a torna sem egyéni elismerés nélkül, Sárközi Ádámot választották a torna legjobb kapusának az U13-ás korosztályban.

Gratulálunk mindkét csapatnak!

Tetszett a cikk? Oszd meg ismerőseiddel a Facebookon!

Share on facebook
Megosztás Facebookon
  • Sign up
Lost your password? Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.
We do not share your personal details with anyone.
×
×

Cart